Rendeléskövetés
Terminálkereső
Információ
06-1-451-1088

Felhasználói fiókom

Kérjük válasszon...
Kijelentkezéskor biztonsági okokból minden nem mentett projekt és kosara tartalma törlődik.

Étvágygerjesztő ételfotók a CEWE Photo Award 2023-on díjazott magyar alkotások között

Több száz magyar profi és hobbi fotós küldte be munkáit tavaly a CEWE Photo Award-ra, a világ legnagyobb fotópályázatára. Az „Our world is beautiful” mottójú megmérettetésre a világ 147 országából több mint félmillió fénykép érkezett. Magyarországról 25 fotó került a nemzetközi zsűri által választott legjobb 1000 közé. Ezeket a csodás fotókat, illetve alkotóikat mutatjuk be sorozatunkban.

Mákos guba aranyló vaníliasodóval, kenyérlángos és egy kis fagylalttal megbolondított kávé – alaposan megéhezhetünk a CEWE Photo Award Főzés és étel kategóriájának díjazott fotóit böngészve. A világ legnagyobb fotópályázatára 2023-ban több mint félmillió fénykép érkezett a világ 147 országából. Magyarországról 25 fotót juttatott be a nemzetközi zsűri által választott legjobb ezerbe.

Amit a konyhában talált

Iskolai munkaként készült el Hock Gábor képe A Kenyér és paradicsom, ami a Főzés és étel kategóriában bizonyult az egyik legjobbnak.

– Tavaly végeztem fotográfus szakon egy felnőttképzés keretében. A Kenyér és paradicsom a vizsgára készült portfólióképek egyike. Szerintem az ételfotó az egyik legnehezebb, és felszerelés is kell hozzá. Meg hát az ötlet! Sok fotós oldalról inspirálódom, olyan témát kerestem, amelyhez nem kell étterembe menni. Szétnéztem otthon, a hűtőben volt paradicsom, a kenyértartóban kenyér, találtam egy szép tálcát kendővel, ezeket összeraktam. Volt még több más kép is, például uborkával, de ez sikerült a legjobban – meséli Gábor.

Ritkán vesz részt pályázatokon, és persze most nagyon örült az eredménynek és a nyereménynek, de nem csak ezt tartja fontosnak.

– Szociális területen, a gyermekvédelemben dolgozom, és láttam, hogy minden kép után 10 cent felajánlást kap az SOS Gyermekfalvak világszervezet. Több mint harminc képet küldtem be. Eddig egyébként azt tapasztaltam, hogy amelyik fotóm nekem tetszik, az másoknak kevésbé, és fordítva. Még meg kell tanulnom, ki kell tapasztalnom, hogy mi az, ami az embereknek bejön.

A Facebook-csoporttól a kenyérlángosig

A Főzés és étel kategóriában szerepel Makrai Richárd Kenyérlángos című képe is, amelyet a huszonöt magyar fotó egyikeként válogattak be a CEWE Photo Award ezer legjobbjai közé.

– Gyerekkoromban is jártam fotós szakkörre, de nem volt lehetőségem benne kiteljesedni. Elég későn, nagyjából ötvenévesen kezdtem el fotózni, igazából a covid idejére tehető ez a kapcsolat. Akkor alakítottam egy Facebook-csoportot a helyi közösségnek segítségnyújtásra. Amikor lecsengett a járvány, nem akartam szélnek ereszteni ezt a több ezer embert, úgy gondoltam, maradjon együtt a közösség, ezért a helyi értékekre, eseményekre próbáltam felhívni a figyelmet, kértem a fotósokat, hogy ilyen témákban küldjenek fotókat. Ezek viszont általában csak néhány nappal később érkeztek meg, én viszont jóval gyorsabban szerettem volna az eseményekről információkat közzétenni. Gondoltam, hogy akkor csináljuk ezt komolyan, és vettem egy jó fényképezőgépet. Ekkor derült ki, hogy valamilyen szinten van érzékem a fotózáshoz – jegyzi meg Richárd.

Ezután hamarosan jöttek a megkeresések is.

– Egy biztonsági cégnél vagyok szolgálatvezető, nem szakmám a fotózás, de vállalkozóként dolgozom azóta benne – rendezvényekre, születésnapokra, keresztelőkre járok. Így készült a díjazott fotó is. Ez egy szívemhez közel álló esemény volt egy kis szlovákiai faluban, Ipolyvarbóban, ahol olyan programokat szerveznek, amelyek összetartásra hangolják a falu népét. A tájháznál a polgármester éppen kenyérlángost és malacot sütött, és annyira megtetszett ez a kemencés dolog, hogy lefotóztam. Nem gondoltam volna, hogy pont ezt választja ki a zsűri.

Makrai Richárd úgy véli: teljes szívvel az élmény, és nem a díjak kedvéért kell fotózni.

– Az ember megtalál a fotózásban egy olyan világot, amely leköti és teljesen kikapcsolja. Egy virághoz lehasalva például hosszú percekig csak nézem a „témát”, és közben nem gondolkozom máson. Szerintem nagyon fontos az, hogy egy fotón visszatükröződjön az az én-világ, amelyet a fotós szeretne közvetíteni a szemlélőknek. Bármiben ott rejtőzhet a pillanat, amellyel egy érzést is ki lehet váltani. Nem szabad elcsüggedni, ha egy fotózás alkalmával nem születik díjnyertes fotó, elég az, ha ránézünk a képre, és attól nekünk is jó érzésünk van.

Mákja is volt

Cukros mákszemek hullanak a péksüteményekre Pirok György díjazott fotóján. A Mákos levél is a legjobbak közé jutott a Főzés és étel kategóriában a CEWE Photo Award-on.

– 12-13 éves koromban csöppentem bele ebbe a világba, nagypapám és apukám is fotózással foglalkozott. Ez számomra kikapcsolódás és önmegvalósítás. Szeretem kicsit másképpen látni a világot, és megragadni az olyan pillanatokat, amelyeket nem lehet visszahozni – magyarázza Pirok György.

A Facebookon jött vele szembe a pályázat – úgy gondolta, van néhány képe, amelyet feltölthet, de nagy várakozásai nem voltak.

– Úgy 11-12 képet neveztem, a Mákos levelet az utolsók között küldtem be. Nem is volt a kedvenceim között, de gondoltam, jól néznek ki ezek a mákszemek. Talán két éve készült, amikor egy megbízásra péksüteményeket fényképeztem itthon. Szeretem az ételfotókban a mozgást, igyekszem megtölteni élettel, hogy ne csak statikusan álljon – például öntök vagy szórok valamit. Az ételfotózás nagyszerű, az étel nem beszél, nem reklamál, gusztusos, és a végén meg is lehet enni. Mivel nincs két egyforma étel, nagyon változatos a munka.

György már a következő pályázatra is készített néhány potenciális fotót.

– Azt javaslom, senki ne tartson semmitől, mindenki pályázzon bátran, töltse fel a lehető legtöbb fotót! Az fotózást illetően egyébként azt vallom: nem mindegy, hogy nézünk vagy látunk! Én igyekszem látni.

Plakátravaló mákos guba

A mák egy másik díjazott képen is fontos elem. A 19 éves Soltész Panni modernebb köntösbe bújtatott magyaros ételeket, például mákos gubát fotózott – és nyert.

– Kicsi korom óta szeretek fényképezgetni – állatokat, tájat, bármit. Négy éve a kezembe került anyukám régi gépe, és elkezdtem azt használni, amikor készítettem mondjuk egy zabkását, egy reggelit, egy különlegesebb sütit. Egy idő után ez már nem csak egy fotó volt, hanem egy alkotás, egy kép, amelynek története van. Nehéz úgy fotózni, hogy ha az ember ránéz egy képre, úgy érezze, ő ezt az ételt szeretné megkóstolni, és szinte érezze, milyen az illata, az íze. Egy évembe telt, mire rájöttem, hogy kell beállítani a fényeket, milyen hátterekre, eszközökre van szükség, milyen tárgyakat érdemes használni a fotón – fejti ki Panni.

Panni szerint fontos, hogy valahogy kapcsolódni tudjanak az emberek a fotókhoz és valamilyen kellemes emlék jusson az eszébe. A ReforMákoson kicsit az utolsó simítást akarta megörökíteni, amikor a családi ebéden a nagymama ráönti a vaníliasodót a mákos gubára.

– Ez a kép egy sorozat egyik tagja. A szüleimnek ugyanis van egy éttermük, ahol kifejezetten magyaros ételeket készítenek, és szükségük volt plakátokra az üzlethelyiségbe. Sokat gondolkodtunk azon, mi illene oda. Az egyik kiválasztott étel lett végül a mákos guba, de volt még a borsófőzelék fasírttal, paradicsomos húsgombóc, illetve pörkölt is nokedlivel. A mozgó képet persze sokkal nehezebb elkészíteni, mint egy statikusat. Amikor öntöttük a sodót, kattogtattam a képeket , hogy biztosan legyen olyan, ami használható.

Soltész Panni egy ideje ételfotós blogot is vezet az Instagram-on, képeket, recepteket tölt fel oda.

– Az ételektől egyébként a tanulmányaim során sem kerültem messze, az egyetemen dietetikát tanulok; hobbiként pedig mindig megmarad a fotózás. A nyereményemből édesanyámnak készítettem karácsonyra egy puzzle-t egy saját családi fotóból – már ki is rakta.

Jó barát a távkioldó

Romics Bea elegáns kávés képe láttán is összeszaladhat a nyál a szánkban. Az Affogato egy tavaszi napon készült, amikor úgy döntött, feldobja reggeli italát egy kis fagylalttal – akkor ugyanis még kávézott. Bea kezdetben is a maga készítette finomságokat örökítette meg.

– A kislányom születése után elkezdtem egy gasztroblogot írni. Itthon voltam, sokat főztem, és fotózgattam ezeket az ételeket – eleinte telefonnal. Aztán kezdtek az emberek a közösségi oldalakon követni, együttműködések alakultak ki. Később vettem egy fényképezőgépet, ez nyilván egy nagy minőségi ugrás volt. Azt vettem észre, hogy egyre több a munka, én meg egyre jobban imádom az egészet. Egy optikában dolgoztam hosszú ideig, sokáig munka mellett fotóztam, aztán úgy gondoltam, hogy most már van annyi bevétel, hogy ez ha támogatással is, de önmagában is működhet. Most már a hobbim a munkám – vagy a munkám a hobbim...

– Nyilván nem ugyanaz egy ételfotó és egy fotó egy ételről. Ennek is megvannak a fogásai, ahogy a portréfotózás sem azonos azzal, mint amikor beültetnek egy igazolványképhez. Vannak módszerek, szabályok, utóbbiak néha persze azért, hogy az ember megszegje azokat. Ez a fotó igazából egy játék volt; szoktam olyan képeket készíteni, amelyeknek nincs különösebb céljuk, csak az, hogy engem kikapcsoljanak, gyönyörködtessenek. Ezek a hangulatok általában a közösségi oldalakra készülnek. Én picit másképp dolgozom, mint általában az ételfotósok, szeretem, amikor az ember megjelenik az ételfotón, mint valami biodíszlet – ezek inkább ilyen lifestyle-ba hajló fotók. Sokszor tehát rajta vagyok a képeken, ha az arcom nem is látszik. Az Affogaton is az én kezem látható. Az időzítő és a távkioldó ilyenkor nagyon jó barátom!

A pályázati siker Beának egy nagyszerű visszajelzés, jó motiváció, amely az ember önbizalmát is meglendíti.

– Nem nagyon szoktam pályázgatni, most is ezzel az egy ételfotóval neveztem, az esélytelenek nyugalmával küldtem be. De azt már tudom, hogy a következő pályázatra valószínűleg italos képet küldök, év végén ugyanis nagyon sok szépet készítettem ezekből.

Újra elindult a világ legnagyobb fotópályázata - CEWE Photo Award 2025